Utolsó ott töltött napján ünnepség várt az ott nyaralókra. A fiú még mindig foglalkoztatta a lányt, ám esze ágában sem volt utána futni. Hiszen nem is ismerte, szóba sem állt vele. Csak nézte.

A szíve most is beleremegett, ahogy visszagondolt a fiú mélybarna szemeire, amikben kedve volt akár elveszni is.

Ahogy ment az ünneplők között, egyszercsak megpillantotta azt a fiút, akire oly rég vágyott. egy kisebb társaságban állt, és lehet, valaki szólt neki, hogy a lány folyamatosan őt nézi, mert hogy a srác hátrafordult és mélyen belenézett a lány szemébe.

A lány úgy érezte, ott fog meghalni, de a tekintetét nem bírta levenni a szempárról, mintha megbabonázták volna, csak állt ott, tehetetlenül.

Aztán a fiú hirtelen elindult felé. A lány hátrálni akart, de nem tudott megmozdulni. Megbabonázta a szerelem...

A fiú odaért hozzá, és mondott valami olyat, hogy menjen vele... A lány nem nagyon tudotgt mit mondani, így hát hagyta, hogy a fiú magával vigye.

Egy kis épület mögé vezette, hallani lehetett a nagy zzivajt, ami az ünnepségtől jött.
- Pár hete láttalak a parkban, ott ültél a padon... Magányosnak tűntél - kezdte a fiú. A lány megörült, hogy észrevette az érzelmeit. Ugyanakkor nem is, mert nem szerette kimutatni azokat - inkább csendben meghúzódik, mintsem az "áldozat" szemébe mondja.

Válaszra nyitotta a száját, de a fiú elhallgattatta.
- Nem kell semmit sem mondanod - suttogta mézédes hangon.

A lány egy kicsit megijedt, mikor látta, hogy a fiú közelít hozzá. Nem tudta, hogy mit csináljon, hova kapjon. Végül becsukta a szemét, és engedte, hgoy a fiú megcsókolja.

A fiú gyengéden eltolta magától. A lánynak dübörgött a szíve a fülében. Olyan finom volt az ajka! Úgy csókolná még, még, még...
Csak nézett a szemébe, nem tudta elfordítani a fejét. Zavarodottság tükröződött tekintetében, és kétségbeesetten szorította a fiút. Most vajon mit kéne csinálnia? Ezen gondolkodott.
Örült, mert azt hitte, hogy a fiú most az övé lesz, biztosan. De aztán...